A Társaságunk egyik alaptevékenysége épületek (irodák, kórházak, iskolák, panziók, hotelek, közintézmények, házak, lakások) napi rendszeres, illetve alkalmankénti takarítása.
Minden esetben felülvizsgáljuk az adott feladatra vonatkozó különbözőségeket, majd ennek megfelelően választjuk ki a szükséges technológiát és végezzük el a feladatot.
Szolgáltatásunk színvonalát, maximálisan ügyfélközpontú hozzáállással, képzett dolgozókkal, modern eszközökkel, a legmegfelelőbb szerekkel, valamint folyamatos ellenőrzéssel biztosítjuk.
A KÖZÉPPONTBAN KIZÁRÓLAG A MEGRENDELŐ ÁLL.
Dolgozóink erkölcsi bizonyítvánnyal, titoktartási nyilatkozattal, egészségügyi kiskönyvvel rendelkeznek. Rendszeres oktatásban részesülnek. Feltétlenül fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy mindannyian bejelentett dolgozóként végzik munkájukat.
Vállalkozói felelősségbiztosítással rendelkezünk, mely biztosítás a véletlen károkozásra is biztosítást nyújt.
Társaságunk az MSZ EN ISO 9001:2001 szabványú minőségirányítási rendszer alapján végzi tevékenységét. Ez biztosítja partnereink számára, hogy működésünk, folyamataink az érdekeiket, a maximális mértékben szolgálják.
Épülettakarítási szolgáltatásunk mellett kártevőirtással, terménygázosítással foglalkozunk, valamint forgalmazunk tisztítószereket, személyi higiéniai termékeket, papírárut, munkavédelmi és munkaruházati termékeket.
